bungee
augusztus 3, 2007, Gáti
Versenyzők/Gáti | Szólj hozzá!
Áhoj!
Sajnos már az elején jól gondoltam, hogy hamar el fog telni ez a fesztivál. Ahogy belejönne, megszokná az ember, zsupsz kűldenek haza.
Bevallom az első 3 nap kicsit spiccesre sikeredett, de annál jobb volt a hangulat.
Quimby koncerten letettem a táskám a szimpadhoz, a keritésen belül, majd mikor mentem volna érte sehol semmit nem találtam. Annyi baj, találtam ásványvizes üveget, jól leittam magam vízzel. Nagyon nem sajnáltam mer csak egy szakadt táskába 2 polo és egy felső volt benne, én meg félpucéron rohangáltam cseppet. Maj kicsit később mikor már teljesen feladtam a reményt és mentünk volna haza, egy securitys hátán megláttam. Át volt kutatva rendesen de ruhák meg voltak. Szépen elkértem ő meg ide adta. Gondolom nem volt olyan hülye hogy ellopja és járkáljon vele, feltételezem le akarta adni a talált tárgyak osztályán. A frissen vásárolt sapkám is elhagytam egy koncerten, azt is visszahozta pár percre rá egy leányzó. Úgy hogy ilyen szempontbol elég mákos voltam.
Énekeltünk is Dalmával egyet, ahogy a kép is bizonyítja. Azt mondták nekem hogy jó voltam, de szerintem csak nem akartak megsérteni, na meg persze a Dalma szépsége és hangja biztos javított az én produkciómon is.
És milyen fura a világ…mikor volt a Falshmob és Mónival este összefutottam megismertem Dórát, aki eljött az én Flashmobomra is… majd Félszigeten újra összehozzott minket a sors. Úgy érzem eléggé megkedveltem az alatt a 3 nap alatt míg emelte az estéim színvonalát. Lehet ici picit szúrkolni, legyen a gumiszobásnak még szép szebb időszaka és szökkenjen a párjával
Na és persze a Bungee Jumping…én próbáltam a többieket rávenni hogy ugrodjanak, de nem nagyon sikeredett. De legalább (többek között) Móni feljött velem. Gyönyörű volt a kilátás fentről, már csak azért is megérte!
Aztán az ugrás….hát a gyomrodnak semmi baja nem lesz, ettől nem kell izgulni, csak annyi a dolgod hogy kiugordj, a többi gyerekjáték és bár lefele zuhansz, felemelő érzés!
Nagy vonalakban ennyi lenne… kérdezhettek még, aztán válaszolok…
örűltem hogy megismerhettelek benneteket és köszönet az ingyen sörökér TSznek, Móninak és Szöszinek!
[myginpage=bungee]
Fiatalon nincsem szép halál….
augusztus 2, 2007, bokka
Versenyzők/Bokka (kiesett) | 2 hozzászólás
Így készült a Fesztivity: a bakiparádé
július 31, 2007, Előd
Előd üzen | 6 hozzászólás
Minden nap 18orakor a MIERT satornal a Feszitivitysek!
július 28, 2007, Gáti
Versenyzők/Gáti | 5 hozzászólás
Az utolsó közönégszavazás eredménye
július 24, 2007, Előd
Előd üzen | Szólj hozzá!
Nem hiszem el…:)
július 24, 2007, moni
Versenyzők/Móni | Szólj hozzá!
Találkozunk a Médiabefutó sátornál!
július 23, 2007, Előd
Versenyzők| Előd üzen | 7 hozzászólás
Az utolsó eredményhirdetés
július 23, 2007, Előd
Próbák/4. hét - flashmob próba| A zsűri döntései/4. hét| Előd üzen | 8 hozzászólás
Saint Crazy
július 23, 2007, Gáti
Versenyzők/Gáti | 2 hozzászólás
Találkozzunk! :)
július 23, 2007, moni
Versenyzők/Móni | 6 hozzászólás
— korábbi bejegyzések »

